Immár trilógia lett a napjainkban zajló Heller ügyből - ami a saját írásaimat illeti. A megkezdett Helleriádának ugyanis van debreceni (és pécsi) ága is. A Lukács-Heller-Vajda Mihály iskolának ifjú sarja az a filozófus Gulyás Gábor, kinek nevére a legutóbbi címbeli Gulyásfeszt utalt. A lukácsi gyökér időben pedig a Tanácsköztársaságig nyúlik vissza. A Magyar Nemzet már-már visszavonult e témában, amint a filozófusbotrány újabb címei sejtetik: Filozófusok mártírszerepben, alcím: Vajda Mihály szerint a kormánybiztos feljelentése nem egyéb, mint szemétkedés. Miért akarnak megsemmisíteni minket...? - szól a költői kérdés. A filozófusbotrány debreceni végpontján álló Gulyás Gábor, a helyi MODEM igazgatója (filozófusként, művészeti képzettség nélkül) azonban épp a napokban kapott kinevezést a budapesti Műcsarnok igazgatására. A felelősségre vonás helyett látványos felfelé buktatás történt. Gulyás Gábor nem egy tudós a filozófusok között, de nem is művész a művészek között, afféle sikerlovag, kinek útja, mint sok politikusnak, a semmiből (érdemtelenül) vezetett a csúcsra. Hasonlóképp mosolyt keltő az a tudósítás, mely szerint a Műcsarnok mellett Debrecen továbbra is igényt tart Gulyás „művészetszervező" munkájára, amiért a város a következő időszakban (nyárig) havi öt forintos jelképes összeget fizet majd. Gulyás egyik zsíros állásból simán lépeget a másikba, s mivel egyszerre két helyen nem lehet ügyvezető, az eredeti szerződés lejártáig fogja kapni a debreceni havi öt forintot. (A köztudatban szereplő „filozófus milliók" mellett annak is érdemes lenne utána nézni, hogyan fizetik majd a nevezett öt forint egészségügyi, nyugdíj és egyéb járulékait...)

Az „Amit a hegyen hallani" című szimfonikus költeményével nyílt meg hivatalosan a Liszt év, a zeneköltő születésének 200. évfordulójára emlékeztetve az országot és Európát. A hivatalos közlések mindegyike kiemeli Liszt Ferenc alkotói és előadói zsenialitását, mély vallásosságát (katolicizmusát) és európaiságát, amin alapvetően világszemléletét és korának nagy utazójaként Európa ismeretét kell érteni. Az eseményben külön hangsúlyt jelent az a jelenlegi európai szemeszter, melyben a soros uniós elnökséget Magyarország látja el. Ennek kapcsán nemcsak azt mutathatnánk be, mit adott a világnak Liszt, hanem örökbecsű gondolatai is idézhetők lennének. Mert sokat változott ugyan a világ, de pl. a zsidókról alkotott képe alig fest másként napjainkban: „El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése." "A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul." (Die Israeliten)

Nem jó az ördögöt a falra festeni..., az egyértelműség kedvéért hozzátehetjük: mert megjelenik. Nem történt ez másként Heller Ágnessel sem, akiről (többek között) épp egy hete írtam. A gondolatmenet kerete egy „Helleriáda" volt, ahol a Helleriánusok köre hódol - előtte. S lám, ezt követően Heller megjelent a nyílt színen, két érdemleges alkalommal is. Az első egy valódi Helleriáda volt (cím szerint Heller Ágnes est) a Spinozában (Budapest, Dob utca 15.) Spinoza a felvilágosodás korának racionalista filozófusa, a panteizmus képviselője. E helyszín - nomen est omen - a zsidó Budapest zsidó negyedében a zsidó filozófusról elnevezett színház, ahol a Helleriánusok tapsolhatnak bálványuknak. Közönséges halandó nem kap ide jegyet, azok hónapra előre elkeltek az egyébként nem túl nagy (80 fős) színházterembe. Forró est lehetett, helyette azonban most be kell érnünk a filozófia nagyasszonyának TV nyilvánossága előtti, ezúttal taps nélküli, erősen zaklatott megjelenésével. Ez jutott az „ország népének", ahol.Heller kikelt magából..., azaz a vádakra nem objektív cáfolatokat adott, hanem felháborodását közvetítette élőben a média. Ő az, akinek kedvenc témája a gyűlöletbeszéd, most élőben volt tanulmányozható ennek gyökere. Mert Helleré a szó (képernyő és mikrofon) akkor is, ha liberalizmusát hirdeti, de akkor is, ha az ellene szóló vádakra válaszol.

A címbeli fogalom sűríti magába mindazt az ömlengést és dicshimnuszfolyamot, ami Heller Ágnes életművét övezte az utóbbi két évtized magyarországi etikátlan politikai és tudományosnak nem nevezhető közéletében. A fogalom késői (méltatlan) párja azoknak a Schubertiádáknak, ahol a két évszázada élt zeneszerzőt egy bécsi kiskocsmában vette körül baráti köre, akiket Schubertiánusoknak hívtak. Heller baráti körét is nevezhetjük Helleriánusoknak, másnak is, de a cionista zsidó megjelölés mindenképp tényszerű. A két „híresség" között azonban nem csak a kétszáz év a különbség, de a forgandó szerencse is másként látogatott hozzájuk.

József Attilától származik a fenti szókapcsolat a „Költőnk és kora" című verse első szakaszának végéről. E kiragadott szavak idegen nyelvre lefordíthatatlan hungarikumként lehetnének a most induló magyar EU elnökség jelszavai is, ha korunk látszatvilágából, a hazugságok áradatából és a látványok csillogásából a szomorú valóságra lehetne ébreszteni a magyart. A jelek szerint azonban nem ez fog történni, idézett költőnk korszemléletét pedig minden további magyarázat nélkül az eredeti sorok mutatják:

Amikor Budapest vezényel majd Brüsszelben - e címmel közölt írást a Heti Világgazdaság ezévi egyik szeptemberi számában. Az akkori címválasztás azonban burkoltan félrevezető, ha azt sugallja, hogy a 2011-es év euro-politikájában Budapest bármilyen irányító szerepet kapna. A pozitív kicsengés ellenére tudni kell, hogy sem a soros elnökség, de az egész EU alapvetően nem a nemzeti érdekek érvényesítésére, még csak nem is effajta problémafelvetésre született. A vezénylést kizárólag úgy lehet értelmezni, hogy valaki élére áll egy zenekarnak, ahol azonban a partitúra szigorúan kötött, és a zenészek pedig sokfelé (aktuálisan akár 27 irányba) húznak. A magyar média nemrég felkérést kapott arra, hogy az ország érdekében a soros elnökségről pozitív hozzáállással tudósítson, mintegy a hon érdeke kívánja így.

Még 40 munkanap, hangzott el nemrég hivatalosan, és Magyarország átveszi a soros európai elnökséget. Vannak ügybuzgó hivatalok, melyek kirakataiban is megkezdődött a visszaszámlálás. Egy ilyen európai ügyfélszolgálatnál a naponta lapozható naptár pedig a 60-as számot mutatja, ahol a naponta fogyatkozó számok ugyanazt jelzik. Nemcsak Szilveszter közeleg, de ennél sokkal fontosabb: januártól Magyarország bekerül az europolitika fő sodrába. Az események következetesen mutattak ebbe az irányba, így ismételten kell óva inteni mindenkit, aki ettől bármilyen pálfordulást, főként népünk sorsának javulását várja. Nem fogja megoldani sem Trianont, sem 1956 egykori céljait. Magyarország csak vendégeskedik az Unióban, eközben maga is vendéglátóvá válik, ami persze költséges mulatás. E vendéglátói szerepet, de a brüsszeli díszelnökséget sem arra találták ki, hogy az ország saját bajait emlegesse, nagyvonalúnak, szolidárisnak, empatikusnak kell lennie, ahogy családban is illő a vendégvárás.

Ha megkérdeznénk, milyen jelentős esemény lesz a következő naptári év Atilla napján, kapásból senki nem válaszolna. Igaz, névnap-lexikont senki nem tart fejében, tehát segíteni kell abban, hogy január 7-ről szól a kérdés. A 2011-es év Magyarország számára a soros EU elnökséget hozza, mégpedig az év első felében, trióban másik két országgal, Belgiummal és Spanyolországgal. Az Európai Bizottság képviselete pedig az előzetes - eddig be nem jelentett - hírek szerint épp Atilla napján teszi majd tiszteletét hazánkban. Számukra bizonyára jelentéktelen a nap kiválasztása, de a magyar történelemben nem az. E napon vonult be például Kossuth Lajos Debrecenbe 1849-ben, az eseményt azóta is emléktábla jelöli.

Mai szóhasználatban cívisnek nevezik a született debreceni polgárt, tükének pedig ennek pécsi párját, aki büszke városára, történelmére, anyagi vagy szellemi javaira. Mivel e két város mindig is kiemelt szerepet játszott (Pest és Buda mellett) az ország életében, földrajzilag felölelik a mai Magyarország távoli pontjait, sorsuk alakulásából a haza egészére vonhatók le következtetések. Mai életükben közös, hogy a nevezett alföldi és a másik, dél-dunántúli városban azonos céllal, azonos körülmények között, sőt mindkét helyen nagyjából azonos forintértékben (külön-külön 35 milliárdos) beruházások történnek. Az igazi közös vonás azonban az, hogy a beruházások tervezésébe és menetébe sem Debrecenben a cívisnek, sem Pécsett a tükének nem volt beleszólása. Ha ehhez hozzávesszük Jókai örökbecsű mondását, hogy Debrecen maga egy Magyarország kicsiben, akkor a város(ok) sorsából az egész ország helyzetére láthatunk rá. Ha a cívis vagy a tüke nemcsak nem avatkozhatott bele sorsának alakulásába az utóbbi 20 évben, de még az események hátterének megismerését is elvették tőle, akkor az országra is elmondható, hogy az a leigázás állapotában van. Ennek képi dokumentumai megtalálhatók a „Mivé lett Debrecen 2009-re?" és a „Mivé lett Pécs 2010-re?" című könyveimben. A további elemzés időszerűségét az adja, hogy Orbán Viktor most egy héten belül ellátogatott Pécsre és Debrecenbe is. A dokumentumokból kiolvasható, ő maga is - nemzetiszín álarcban - ugyanazt a háttérhatalmat szolgálja.