A címbeli kérdőjel fontosságát az adja, hogy napjainkban Magyarországon mégis egymást érik a zsidó fesztiválok, mindennapos a zsidó művészek seregszemléje. Eközben alig vesszük észre, hogy mindez gyökértelen, valójában még zsidó népművészet sincs. Ahogyan önálló története van a francia festészetnek, a magyar szobrászatnak, a finn építészetnek stb., tágabb értelemben az európai kultúrának, ugyanúgy nincs története pl. a zsidó irodalomnak, még akkor sem, ha zsidó származásúnak Nobel-díjat is odaítélnek. Nincs külön zsidó fejezet Szerb Antalnak sem a Magyar irodalomtörténetében, sem A világirodalom története című könyvében, de ugyanez a helyzet Babits: Az európai irodalom története című munkájával. Kiragadott példaként lehet idézni a zsidók szerepét a magyar irodalomban, születhet könyv a Zsidó Budapestről, a Zsidó Európáról, de ezek nem azonosak az önálló nemzeti művészettörténetekkel, amilyennel bármelyik európai nemzet évszázadok óta bír. Az irodalmi példánál maradva a megértéshez elég csak az idei 100 éves évfordulón Radnóti példáját idézni, akinek munkássága természetes és méltó módon része a magyar irodalom történetének, és nem pedig egy jeruzsálemi központú történetírásnak.