Még 40 munkanap, hangzott el nemrég hivatalosan, és Magyarország átveszi a soros európai elnökséget. Vannak ügybuzgó hivatalok, melyek kirakataiban is megkezdődött a visszaszámlálás. Egy ilyen európai ügyfélszolgálatnál a naponta lapozható naptár pedig a 60-as számot mutatja, ahol a naponta fogyatkozó számok ugyanazt jelzik. Nemcsak Szilveszter közeleg, de ennél sokkal fontosabb: januártól Magyarország bekerül az europolitika fő sodrába. Az események következetesen mutattak ebbe az irányba, így ismételten kell óva inteni mindenkit, aki ettől bármilyen pálfordulást, főként népünk sorsának javulását várja. Nem fogja megoldani sem Trianont, sem 1956 egykori céljait. Magyarország csak vendégeskedik az Unióban, eközben maga is vendéglátóvá válik, ami persze költséges mulatás. E vendéglátói szerepet, de a brüsszeli díszelnökséget sem arra találták ki, hogy az ország saját bajait emlegesse, nagyvonalúnak, szolidárisnak, empatikusnak kell lennie, ahogy családban is illő a vendégvárás.

Ha megkérdeznénk, milyen jelentős esemény lesz a következő naptári év Atilla napján, kapásból senki nem válaszolna. Igaz, névnap-lexikont senki nem tart fejében, tehát segíteni kell abban, hogy január 7-ről szól a kérdés. A 2011-es év Magyarország számára a soros EU elnökséget hozza, mégpedig az év első felében, trióban másik két országgal, Belgiummal és Spanyolországgal. Az Európai Bizottság képviselete pedig az előzetes - eddig be nem jelentett - hírek szerint épp Atilla napján teszi majd tiszteletét hazánkban. Számukra bizonyára jelentéktelen a nap kiválasztása, de a magyar történelemben nem az. E napon vonult be például Kossuth Lajos Debrecenbe 1849-ben, az eseményt azóta is emléktábla jelöli.

Mai szóhasználatban cívisnek nevezik a született debreceni polgárt, tükének pedig ennek pécsi párját, aki büszke városára, történelmére, anyagi vagy szellemi javaira. Mivel e két város mindig is kiemelt szerepet játszott (Pest és Buda mellett) az ország életében, földrajzilag felölelik a mai Magyarország távoli pontjait, sorsuk alakulásából a haza egészére vonhatók le következtetések. Mai életükben közös, hogy a nevezett alföldi és a másik, dél-dunántúli városban azonos céllal, azonos körülmények között, sőt mindkét helyen nagyjából azonos forintértékben (külön-külön 35 milliárdos) beruházások történnek. Az igazi közös vonás azonban az, hogy a beruházások tervezésébe és menetébe sem Debrecenben a cívisnek, sem Pécsett a tükének nem volt beleszólása. Ha ehhez hozzávesszük Jókai örökbecsű mondását, hogy Debrecen maga egy Magyarország kicsiben, akkor a város(ok) sorsából az egész ország helyzetére láthatunk rá. Ha a cívis vagy a tüke nemcsak nem avatkozhatott bele sorsának alakulásába az utóbbi 20 évben, de még az események hátterének megismerését is elvették tőle, akkor az országra is elmondható, hogy az a leigázás állapotában van. Ennek képi dokumentumai megtalálhatók a „Mivé lett Debrecen 2009-re?" és a „Mivé lett Pécs 2010-re?" című könyveimben. A további elemzés időszerűségét az adja, hogy Orbán Viktor most egy héten belül ellátogatott Pécsre és Debrecenbe is. A dokumentumokból kiolvasható, ő maga is - nemzetiszín álarcban - ugyanazt a háttérhatalmat szolgálja.

Ha megkérdeznénk, milyen jelentős esemény lesz a következő naptári év Atilla napján, kapásból senki nem válaszolna. Igaz, névnap-lexikont senki nem tart fejében, tehát segíteni kell abban, hogy január 7-ről szól a kérdés. A 2011-es év Magyarország számára a soros EU elnökséget hozza, mégpedig az év első felében, trióban másik két országgal, Belgiummal és Spanyolországgal. Az Európai Bizottság képviselete pedig az előzetes - eddig be nem jelentett - hírek szerint épp Atilla napján teszi majd tiszteletét hazánkban. Számukra bizonyára jelentéktelen a nap kiválasztása, de a magyar történelemben nem az. E napon vonult be például Kossuth Lajos Debrecenbe 1849-ben, az eseményt azóta is emléktábla jelöli.

A cikk hagyományosan nem Debrecenről szól, és nem arról a KGB-ről, ami a köztudatban él. Azaz mégis, olyan létező KGB-ről, melynek működtetése ma sem különbözik a régitől. Megtörtént egy újabb választás, ahol nem volt választás. Minden a papírforma szerint alakult, a megválasztás valószínűsége részarányosan azonos volt a plakátok számával, illetve aki nem állított jó időben, jó helyre, jó (nagy) plakátot, az nem is nyert. A jó plakát kijelentés azonban sántít, mert népbutító szöveg is vezethetett sikerhez. Ilyen volt a DEBRECEN A MI OTTHONUNK (mást jelent annak, aki ismeri a hátterét, az új fészekrakókat), vagy a Dél-Dunántúlon: SIKERES PÉCS, ahol ereje nem a városnak, semmiképp nem a polgármesterének, hanem a feltartóztathatatlan euro-milliárdoknak volt. Szegeden a plakátok többsége Botkát hirdette, így a választás nem volt narancssárga színfüggő, hanem ugyanannak a háttérhatalomnak az embere tudott nyerni vörösben is.

Ezen írás logikai folytatása a múlt heti Diktátorválasztás 2010-nek, mely szerint ez évben kétszer, országosan és helyben is janicsárokat lehet majd választani. A forma szigorúan demokratikus, a közelgő októberben önként és dalolva szavazhatók meg azok, akik a legtöbb plakátról mosolyognak az alázatos honpolgárokra. Orbán diktátorsága után pl. Debrecenben a papírforma szerint most egy további Kósa-korszak következhet. A baj azonban nagyobb ennél. Aki ismeri vagy sejti a háttérhatalom utóbbi két évtizedes tevékenységét, annak nem kell magyarázni, mi történt kiemelten 1989-ben, 2004-ben, 2006-ban, de a közbeeső évek történetírása is ugyanazt tükrözi. Ennek lényege: folyamatos menetelés az unióba, a nemzetközi zsidóság gazdasági erőszakszervezetébe. Érdekérvényesítés törvényekkel, szavazásokkal, akár népszavazással is. Aki ezt nem tudja, gondolkodás nélkül fogja megszavazni az újabb elébe kínáltakat is.

Csendes örömmel észleltem, hogy éppen három hónapos hallgatásomat többen észrevették. Nekik írok most, megemlítve, hogy mégis született egy, könyvesboltokban csaknem láthatatlan írásom. Ez egy könyv Pécsről és az euro-kultúráról, azaz a mai kultúragyalázásról, de ennek a híre lassan terjed. Az elhallgatás negyedéve alatt megfordultam Isztambulban (most ezt is európai kulturális fővárosnak mondják), de ez a hely mástól csodás, nem az "Uniótól". Eljutottam Indiába is, nem luxus utazással, hanem magam szervezte repülős-autós vándorúton. Ez egy külön történet, bár a látásmódom ebben is azonos. Nem írtam azért sem, mert amit és ahogy akartam, már megtettem eddig, önmagamat idézni sem akartam. Született 25 könyvformátumú írásom, és ennek ez időrendi végén sorakozik: Mivé lett Debrecen 2009-re? A másik pedig: Mivé lett Pécs 2010-re?* Tükre az ország boldogabbnak mondott nyugati és nehezebb sorsú keleti részének, ahol Debrecen a közhiedelemmel ellentétben ma a legnagyobb hazugságok városa.

Az árvizek és fesztiválok valószínűleg a 2010-es év legemlékezetesebb eseményeiként maradnak meg a magyarországi történetírásban. A cím abban is jelképes, hogy magában foglalja a szenvedőket és a szórakozókat, amint ez a magyar társadalomnak is tükre, egymás mellett élvén kiszolgáltatottak és új úri népek, nincstelenek és milliárdosok. Tovább épül az új kasztrendszer, ahol a szegényeket az ág is húzza, most éppen árvíz önti ki otthonaikból, az ország másik fele pedig vígan járja a maga fesztiválját, köztereken, parlamentben egyaránt. Időben az özönvíz közepén, de a közélet cirkuszának csak az elején vagyunk, következik még az elnökválasztás és az önkormányzati páholyok kiosztása. Nincstelenség az egyik oldalon, és milliárdos építkezések az Új Magyarország Fejlesztési Terv szerint, ami „biztos befektetés a jövőbe", de ugyanaz a propaganda hirdeti 2010-et a fesztiválok évének is.

A nevezett városok más-más okkal váltak méltán híressé, hosszú a sor a móri „Ezerjó"-tól a debreceni párosig történő felsorolásban. A legutóbbi történetírásában azonban két gyilkosság okán hírhedtté is váltak, így lett fogalom a móri mészárlás, de nem kevésbé súlyos eset a debreceni Balla gyilkosság, ahol egy aktív korában lévő önkormányzati képviselőnő lett a brutalitás áldozata. Mindkét esetben ártatlanok szenvedtek, a címbeli kapcsolat azonban ennél lényegesebb körülményről szól. Ma már köztudott, hogy a móri esetben elsődlegesen nem a gyilkos lett az elítélt, sőt - ebben az esetben ártatlanként - meg is kezdte a büntetés letöltését. A Balla-gyilkosság esetében: "Mór megismétlődött", a védőügyvéd, Magyar György szerint ismét egy ártatlan embert ítéltek el. Balla Irma volt debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétkor gyilkolták meg debreceni lakásában. A gyilkossággal az ügyészség a fiát, S. Sándort vádolta meg. A fiú 1 évet töltött előzetes letartóztatásban, majd átmenetileg másra terelődött az elkövetés, ami nem igazolódott. De S. Sándor esetét sem igazolták a tények, a legfőbb érv, hogy a gyilkosság idején nem tartózkodott Debrecenben, a bíróság által nem vált érdemi ellenbizonyítékká. Így születhetett meg helyben, a Nagy Antal vezette büntetőtanácsban az az elsőfokú ítélet, miszerint S. Sándort 12 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték édesanyja, Balla Irma volt debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásáért. Eddig kevés szó esett arról, hogyan lehet egy ártatlan ember életét tönkretenni, ami S. Sándor esetében már eddig is megtörtént. Az előzetes letartóztatás, majd a hároméves folyamat, minek során végig kellett hallgatnia édesanyja életének olyan részleteit, ami többségében független a gyilkossági eseménytől, olyan pszichés teher, amit bármilyen jóvátétel esetén is élete végéig fog hordozni. Az ügy természetesen nem lezárt, az ügyvéd védence felmentéséért, s az ismételten elrendelt előzetes letartóztatás megszűntetéséért jelentett be fellebbezést, míg az ügyész súlyosbításért folyamodott. Nem nevezhető bravúrosnak az a nyomozás és bírósági folyamat, melynek során már az elsőfokú ítélet kihirdetéséig is három év telhetett el.