1001 érv EU ellen
Az önként vállalt közíróság ára: a cím viselője írással tartozik a közösségnek. Bére nincs, szemben a bértollnokokkal, kik naponta szülnek kis pénzért kis hazugságokat, nagy pénzért nagyobbat is. Ideje lehet a hallgatásnak, a közíró ekkor szolgáljon magyarázattal. Legutóbbi, csaknem fél éve született írásom címe: Vallják meg zsidóságukat! – de a költői kérdéshez hasonlító felszólítás válasz nélkül maradt. Nem várok tovább, a történet innen folytatódik. Egyébként a címbeli témában – napjaink égető, ám elhallgatott kérdése – csaknem mindent elmondtam az elmúlt 16 év alatt. Azt is, hogy meddig nyögjük még az uniót… Szólnom (vagy írnom) csak akkor kell, ha erről újat is tudok mondani. Ez történt meg a hét végén Debrecenben, ahol időben egybeesve két konferencia zajlott: az egyik „Szkítiából kijöttekről” címmel, a másik pedig a zsidó hitközségek találkozója volt. Egyik sem előzmény nélküli, de gyökereik más forrásban keresendők. A szkíta-rendezvényhez két nagy előadótermet kellett egybenyitni, a 350 regisztrált résztvevő mindegyikének így sem jutott ülőhely. A zsidó találkozó viszont a 20 magyarországi és határon túli szervezet részvételével sem tudta megtölteni a megyeháza dísztermét. Az égbekiáltó különbség azonban, hogy a telt házas szkíta konferenciáról egyetlen (!) média sem tudósított, a zsidóról pedig szinte valamennyi magyarországi hírforrás. A dolog eszmeiségében meglévő alapvető különbségek mellett további elgondolkoztató tények: a szkíta rendezvény öntevékeny civil kezdeményezésből született, értsd nulla forint köztámogatással, ahol az előadótermet is bérelni kellett, s e konferencia mégis belépődíj nélküli maradhatott. A zsidó tanácskozásra díjtalanul állhatott rendelkezésre az említett megyeházbeli díszterem. A szkíta meghívottakat szerény saját főztű ebéd várta, a zsidó vendéglátás közpénzből, közintézményben egészen más anyagi színvonalon történt. Ha ezen írás tudományos közlemény lenne, a következő kulcsszavakkal kellene kódolni: finnugorizmus, testvérváros, zsidóság.
A szkíta-hagyományról szóló konferencia bizonyítottan nagy érdeklődést váltott ki. A téma azonban alapvetően szemben áll napjaink hivatalos tudományosságával, a magyar Akadémia által képviselt finnugorizmussal. Ennek részletezése nem tárgya a jelen írásnak, nincs tudományos alapja, a két évszázados Habsburg-zsidó politika szüleménye, történelemhamisítása, amit nem kevés erőszakkal lehetett csak véghezvinni. Az erőszak mindenkor megszüli a megfelelő ellenállást is, ennek bizonyítéka a két napos teltházas szkíta-konferencia. Ennek debreceni gondolatfüzére volt: A Kárpát-medencében példa nélküli esemény célja, hogy minél szélesebb körben ismertessük meg a magyar nemzet igaz eredetét, szerves kultúrájának, műveltségének gyökereit. Ezúttal az előadók nevének említése nélkül - akik azonban mindannyian keresett könyvek szerzői - álljon itt az előadások témáinak sora: Szkíta rokonságunk történeti bizonyítékai, az íjfeszítő népek képírási hagyatéka, a magyar kereszténység szkíta gyökerei, a szkíta kérdés kusán kulcsa, kölcsönszavak kérdése, Szkítiától Maghrebig, harci kultúránk múltja, jelene, képírás a teremtő tér-idejében, szkíta ősbölcselet, Álmos és Bartók.
A szkíta konferencia megrendezésében, elindításában annak a hírnek is volt szerepe, hogy 2012-ben Magyarországon lesz a soron következő Finnugor Világkongresszus. E rendezvény 100 milliós nagyságrendű állami támogatást kap, várhatóan államfői fővédnökséggel, azaz kiemelt állami, kormánypárti és tudományos (értsd Magyar Tudományos Akadémia) támogatással kerül megtartásra. Négy éve, az előző világkongresszuson is maga Sólyom László képviselte Magyarországot. Debrecenből azonban egy újabb példával érthető meg a finnugorizmus erőltetése, a háttérhatalom által irányított volta. Ez pedig a testvérvárosi kapcsolatok kialakítása, ami Debrecen esetében sajátos kapcsolatba került a finnugorizmussal – lásd később. A testvérvárosok adatait bárki ellenőrizheti a városok internetes honlapjain, de az újkori „szoborszerű alkotásokon”, az EU igényeknek megfelelően átépített köztereken márványba vésve vagy éppen fába faragva is.
A testvérváros (alkotott) fogalma a magyar nyelv ismeretében másképp értelmezendő. A szépséges édesanya szavunk mellett a testvér szó is beszédes értelmű, magában foglalva, hogy két ember teste-vére egy, mint Aranynál: „két egytestvér, Ménrót fia. Csak a politika adhat magyarázatot arra, hogy egymástól távol lévő, vérségi kapcsolatban soha nem állt városok is egymás mellé kerülhettek álságos testvérvárosi szövetség megjelöléssel. Így történt ez Debrecennel is, melyről nem most, hanem 2000-ben a következőket írtam: „ …mivel a testvériség fogalmát városok esetében nehéz meghatározni, az egymástól olykor több ezer kilométerre lévő települések között rejtélyesek a rokoni szálak. E fogadott testvér kategóriában Debrecennek, a legmagyarabb városnak jutott többek között a orosz Syhtyvkar. E kisváros 2500 kilométerre van a Hajdúságtól, egyébként „a térképen nem található”, az egykori Szovjetunió útikönyvben sem szerepelt. A következő tejtestvér, a tajvani Tajtung, évtizedekig lemaradt Kína térképéről, Debrecentől 12400 kilométerre keleten fekszik. A rendszerváltás előtti útikönyv még anakronisztikus látszat-demokratikus berendezkedésűnek írta le az országot. A debreceni polgármesteri hivatal előtt az útjelzőn – amely a testvérvárosok földrajzi fekvését mutatja – dél felől az izraeli Rishon Le-Zion olvasható. A tábla iránya közel azonos a főutca tengelyével, a felirat így jűól kivehető a villamosból meg a városháza ablakaiból is. Rishon Le-Ziont 1882-ben a pogrom elől menekülő román és orosz zsidók alapították. A település felvirágzását az amerikai Rotschild báró adományai és folyamatos támogatása segítette elő – írja tényszerűen a lexikon. Maradjon költői a kérdés, hogy az idézett testvérvárosok és elöljárói manapság milyen módon gyarapodnak az atyai javakból. Ha Debrecen a rendszerváltás idején Vajda Mihály filozófus (akadémikus, egyetemi tanár) jóvoltából úttörő volt az antiszemitizmus konferencia megszervezésében, induljon el most e városból az a gondolat, hogy semmi ok nem volt itt ilyen konferencia rendezésére. Az állítást bizonyítja, hogy a polgárok a városháza előtt azóta is békésen szemlélik Debrecen, a kálvinista Róma újkori testvérének, a cionista Rishon-nak nevét.”
Időközben azonban – észrevétlenül – Syhtyvkar kikerült a debreceni testvérvárosok sorából. Elhunyt egy testvér és senki nem vette észre? Úgy került le a politikai porondról, hogy nem volt temetése és még nekrológ sem született róla. Az egykori Syhtyvkar azonban azonos a mai fonetikában (cirillből átírt) Sziktivkarral és így kerül kapcsolatba az újkori finnugorizmus egyik gyökerével. Az első Finnugor Világkongresszust ugyanis 1992 decemberében az akkor már szétbomlott Szovjetunió egykori tagköztársaságában, az oroszországi Komi Köztársaság fővárosában, Sziktivkarban rendezték. Szervező testület: a Komi Nép Újjászületésének Bizottsága (Komi vojtorös sövmödan komitet). Ezen a kongresszuson fektették le az alapelveket és fogadták el a Nyilatkozatot a világ finnugor népeinek együttműködéséről. Így került soha nem létező testvérvárosi kapcsolatba Debrecen Sziktivkarral, ami azóta feledésbe merült, de a finnugor kongresszusok sora (és a hazugság láncolata) ma is él. 2008-ban az oroszországi (szibériai) Hanti-Manysi Autonóm körzet fővárosában tartott V. finnugor világkongresszuson Sólyom László akkori köztársasági elnök bejelentette, hogy a 2012-ben esedékes következő világkongresszust Magyarország rendezi meg. A záróközleményben a rendezvény helyszíneként Komáromot jelölték meg. Később közölték, hogy a kongresszust szeptemberben Siófokon rendezik meg. A háttérhatalom – nyugati szövetségesekkel – mégis keletről irányítaná a magyar belpolitikát és az EU külpolitikát? Sziktivkarból Debrecent? A Komi Köztársaságból Magyarországot? Szibériából Európát? De miért kellett elfelejteni (temetetlenül hagyni) a komi köztársaságbeli „tejtestvéreinket”?
Él és virágzik egy másik kapcsolat, melynek célpontja szintén Debrecen. A hétvégi hírek szerint húsz magyarországi és határon túli szervezet részvételével Debrecenben megalakult a Közép- és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége. Horovitz Tamás, a helyi hitközség ügyvezető igazgatója szerint a Kárpát-medencei zsidóság megmaradása érdekében az eddigieknél szorosabb összefogás szükséges. Az esemény államtitkári vendége volt az a Halász János, aki korábban debreceni alpolgármesterként (rókaképű politikusként) nyújtott segédkezet más debreceni közhazugságokhoz. Később államtitkár volt abban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában, ahol a pályázatok sorában önálló kiírásként szerepelhetett a holokauszt témakör, egyenrangú, ha nem kiemelt kategóriaként a magyar népművészet, néprajz, néptánc stb. mellett. Mert senki nem tette (nem tehette) szóvá, hogy a holokauszt NEM NEMZETI örökség, kakukktojás az akkor támogatott témák sorában. Halász János a debreceni zsidó hitközségek konferenciáján államtitkárként a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot képviselhette, e minőségben ő és sokan mások (köztársasági, akadémiai elnök) adják majd nevüket a soron következő finnugor világkongresszushoz is. Debrecen azonban a „Szkítiából kijöttekről” című konferenciával jelét adta, hogy az egész magyarság nevében visszatér vér szerinti hagyományaihoz. E néhány tény kínrímben fogalmazva: 1001 érv - EU ellen, nem múlik el 1001 éj – elpusztul az EU szellem!
