Liszt előtt Luther írásai sem szólnak másról: "A zsidók olyan megátalkodottak, hogy semmire sem figyelnek. Esküdözéseik senkit sem győznek meg. Ők egy ártalmas faj, mindenkit kiuzsoráznak és kirabolnak. Ha egy herceg vagy elöljáróság ezer forintot kap tőlük, 20 ezret csikarnak ki a fizetéskötelestől. Óvakodnunk kell tőlük." "Emellett sok zsidó van az országban, akik sok kárt okoznak. Ismernetek kell a zsidók gyalázkodását és erőszakra való hajlamát a Megváltó nevében napról napra. Emiatt Uraim, a hatalom nevében ne tűrjék őket el, hanem utasítsák ki őket. Ők a mi nyilvános ellenségeink, akik szakadatlanul gyalázzák Urunkat, Jézus Krisztust, Szűz Máriát kurvának nevezik és szent fiát fattyúnak, és minket a fattyú és a torzszülött jelzővel illetnek. Ezért bánjatok keményen velük, mivel mást sem tesznek, mint kínzó módon káromolják Urunkat, Jézus Krisztust, és megpróbálnak minket életünktől, egészségünktől, becsületünktől és javainktól megfosztani."
Liszt nagy kortársa, a Himnusz születése okán épp most januárban ismételten ünnepelt Kölcsey sem ír másként: "Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll."
A mai magyar értelmiség hallgat erről, s önmaga gondolata helyett még Lisztet sem meri idézni, pedig a zeneszerző jubileumi éve, vagy akár a Himnusz születésének évfordulója is jó alkalom lehetne erre. A történelmi egyházak a zsidó-kereszténységnek hódolnak, a tudós társadalom Akadémiáján dédelgeti a mélyen marxista filozófusokat (Budapest Heller Ágnest, a Debreceni Egyetem a maga Vajda Mihályát), az Orbán-kormány kulturális kormányzata (Szőts Géza államtitkárságával) pedig - felelősségre vonás helyett - a Műcsarnok igazgatói székébe emeli Gulyás Gábort.
Európa szent tehene lehet az a gátlástalan zsidó, kiknek csoportjai láthatatlan háttérhatalmat alkotva fojtogatják létét, kultúráját, gazdaságát, ördögien gyalázzák hitét... Ezt a fajta zsidóságot nem szent tehénként magasba emelve, hanem sudrákként, az érinthetetlenek kasztjaként kellene kezelni - valahol legalul.
Dr. Nagy Attila
orvos, közíró