Schubert, a dalirodalom koronázatlan királya igencsak szegénységben élt, s ami még fájóbb, neves kortársai közül többen lenézték. Hellernek viszont nemcsak fényes kitüntetések adattak, de - mint a Magyar Nemzet ez év január 8-is és 10-i számaiból megtudható - neki és a „Helleriánusoknak" éppúgy dőlt a pénz, mint a közelmúlt egyéb botrányhőseinek. Az elhazudott rendszerváltás két évtizede után, és az immár nyolcadik X-én túli Hellerről végre lehullt a lepel, ha szerencsére nem is a szó materiális értelmében. Félmilliárdot „kutattak el" Hellerék, adta hírül az újság, az uniós pénz olyan elvbarát filozófusoknak jutott, akiknek pályaművei köszönő viszonyban sem voltak a pályázati kiírással. Ha csak a Hellerre vonatkozó részt idézzük 2005-ből, akkor neki egy alapítvány formájában jutott 53,9 millió az „Alaptalan alap: a tradíció folytonosságának és az életmű egységének kérdése Nietsche, Lukács és Heidegger munkásságában" című pályázata okán. A férfiasan harcos Heller mellett a baráti kör Vajda Mihályának témavezetésével „Az európai szellem és a totalitarizmus" c. pályázata 90 milliót kapott. Sokmillió a semmire, mondhatnánk, hisz a címbeli fogalmak nyomdailag feldúsított anyagában csak úgy „szállong a semmi" mondhatnánk József Attila után félig szabadon. Egy másik újságcikk címe: Erkölcsi mélypont a filozófiatudományban, alcím: A tudósok jelentős része nem mer fellépni Hellerék ellen, mert félti az egzisztenciáját. Tömör tényállás, a részletek teljes lapoldalt, négy tömör hasábot tesznek ki. A filozófiára látványosan elúsztatott félmilliárd ugyanolyan kidobott (eltulajdonított nemzeti) pénz, mint a megalomániás építkezések milliárdjai. A Helleriánusok kártékonysága mégsem anyagiakban mérhető elsősorban, hanem azzal a szellemi métellyel, amivel pl. már az 1990-es évektől magyarázták, hogy miért lenne etikátlan egy korábbi rendszer bűnöseinek a felelősségre vonása! Az alábbi két fejezet a Tények terítéken című, a 2000. évben megjelent könyvemből való, de folytatása is következik.

Gondolatok Széchenyitől Heller Ágnesig

„Keressük fel a tudóst, társalkodjunk az elmetehetőssel, ... jutalmazzuk a tudományban fáradozót ... s emeljük hazánkat dicsőbb nemzetek sorába!" - hirdette egykor Széchenyi. Az Akadémia mellett sok víz lefolyt azóta a Dunán, de az épület falai is megéltek már számtalan változást. Elég csak a láthatókra gondolni, legutóbb például étterem lett a tudomány házának egyik könyvtárrészéből. Természetesen cserélődött a tagság is. Egy tavaly karácsonyi sikerkönyv ilyen életrajzi adattal vezeti be Heller Ágnesről szóló mondandóját: „Lukács György kedvenc tanítványaként indult, a Budapesti Iskolaként közismert tudományos műhely egyik megalapítója." Apropó, Lukács - időközben kiderült, hogy a történelem e dicstelen figurája akár népirtással is vádolható lenne. A politika sokakat megérinthet, de a tapasztalat szerint háborús bűnösből ritkán lesz nemzeti lírikus. Lukács életrajzának néhány történeti részét érdemes időrendbe szedni az 1989-es Akadémiai Kislexikon alapján: „Világnézetének alakulása szempontjából döntő jelentőségű volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom; 1918-ban tagja lett a KMP-nek; a Tanácsköztársaság idején kultúrpolitikusként tevékenykedett. Bécsi emigrációja idején ... ismerte meg Lenin műveit is, akiről 1924-ben készítette első tanulmányát. 1930-tól a Szovjetunióban élt. 1945-ben tért vissza Magyarországra, 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja." Rövidre fogva, a Nyugatot-Keletet megjárt Lukács hazajött segíteni az akkor nemzeti felemelkedésnek hirdetett program megvalósításában. „A felszabadulás után jelentős szerepet játszott a magyar szellemi élet megszervezésében." Hogy milyen szellemi életet kellett akkoriban szervezni, azt sokan még személyes élményekből ismerik.

Az Akadémiai Kislexikonnál maradva, abban Heller Ágnesről ez olvasható: „Lukács György tanítványa. Munkásságának középpontjában etikatörténeti, etikai kérdések állnak, filozófiai antropológiája pszichológiai és szociológiai problémákat is érint. 1977-től Nyugaton él, miután az MSZMP KB 1973-as határozata antimarxistának nyilvánította nézeteit, s ennek nyomán korlátozták kutatómunkáját. A határozatot az MSZMP KB 1989-ben hatálytalanította.." A mindennapi politika függvénye, hogy mikor mit nyilvánítanak antimarxistának. Ilyen volt a korábbi határozat, és a deklarált politikai változásokkal függött össze az 1989-es döntés is. Röviddel ezután 1990-ben Heller Ágnest megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának. E döntés az anamnézis ismeretében aligha nevezhető csak tudományos alapon nyugvónak. Ebben az időszakban miniszterelnök és tudósok szóltak az akadémia autonómiájáról és ugyanezen évnek az eseménye volt, hogy az intézmény felvette a kapcsolatot az Izraeli Tudományos Akadémiával. A közgyűlésen a főtitkári beszámoló Széchenyit idézte: „::: kikötöm, hogy ezen magában álló, maga által kormányozandó, csupán tudományos intézet, semmi más intézményekkel soha össze ne köttessék, hanem tudományos foglalatosságait ... hazám javára, és csak arra ... csendesen folytathassa."

Heller egyébként Ausztrálián keresztül jutott az Egyesült Államokba, majd innen munkássága elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémiára. New York-i intézménye a következő címen ismert: Chair of Philosophy „Prof. Hannah Arendt". Ha ez Jefferson vagy Washington nevét viselő egyetem lenne, nem szorulna magyarázatra. Hannah Arendt személye azonban az átlag európai polgár számára némi utánajárást igényel. (Egyébként egy 1906-1975 között élt német származású, amerikai filozófusról, politológusról van szó, aki 1933-ban a nácizmus elől Párizsba, 1940-ben az USA-ba emigrált. A totalitarizmus kialakulásával és fejlődésével, az imperializmus és az antiszemitizmus kérdésével foglalkozott.) E tényekből az is kiolvasható, hogy a tengerentúl valakinek a nevét röviddel halála után felveheti egy „Chair of Philosophy", míg patinás nevek süllyedhetn3k el, ahogyan ez megtörtént a debreceni Kossuth Lajos, a szegedi József Attila vagy a pécsi Janus Pannonius nevét viselő tudományegyetemmel. Debrecenben hivatalosan senki nem szólt ellene a névváltoztatásnak. A név- és táblacsere halad a maga útján, miként az integráció is. Az utóbbiról valaki egyetemi gyűlésen próbált kérdést feltenni, amit az üléselnök (maga is akadémikus, a 2000. évben újabb kitüntetés birtokosa) érezhető határozottsággal állított le: „Kérem azonnal hagyja abba!" Az esemény az akkor még különálló egyetemek népes képviselete előtt történt. A jelenlevők (és nem a hozzászólók) számából sejthető volt az érdeklődés az átalakulások várható formáját illetően. A New York-i példa ellenére, ahol egy kis tanszék is viselhet egy közelmúltbeli nevet, itthon éppenséggel a nagy egyetemeknek kell lemondani történelmi címeikről. Arról nem is beszélve, hogy Hőgyes Endrének soha nem jutott annyi megbecsülés, hogy nevét felvegye Debrecenben az Orvostudományi Egyetem. Egyébként az említett „Chair of Philosophy", teljes nevén New York School for Social Research, Graduate Faculty of Phylosophy, Political and Social Sciences nem egy Kossuth Egyetem nagyságrendű intézmény az Államokban, erről a New Yorkban járó meggyőződhet a Fifth Avenue 65 alatt. Mintha Debrecenben a Böszörményi úti egykori Marxista Egyetemet hasonlítottuk volna a KLTE-hez. Persze mindkettő egyetemi végzettséget adott.

Az életrajzi méltatás szerint Heller Ágnes számos kitüntetés tulajdonosa. Ezek sorrendben: Lessing-díj (1981, Hamburg), Széchenyi-díj (1995), Hannah Arendt-díj (1996, Bréma). Két név, Lessing (született: Gotthold Ephraim, a német felvilágosodás teoretikusa) és Hannah Arendt foglalja keretbe a magyar állam magas kitüntetését, a Széchenyi-díjat, melyet a köztársasági elnök adományoz március 15-e alkalmából. Mint tudjuk, e díj elsősorban a tudományok, a műszaki alkotások, a kutatás, a műszaki fejlesztés, a gyógyítás, az oktatás és nevelés terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményt elérőknek adományozható. Hellert a Széchenyi-díj átadásának évében megválasztották még az Akadémia rendes tagjának is. Időközben megszületett a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. Törvény, mely szerint az intézmény a nemzet és a magyar nyelv ápolására, a tudományos szolgálatára jött létre. A törvény megállapította azt a jogos társadalmi igényt, hogy a magyar tudományosság nagy múltú nemzeti intézményének működési és tevékenységi szabadsága - ... - önkormányzati jogainak törvényi megerősítésével kiszélesedjék, belső életének demokratizmusa erősödjék. E demokrácia kiszélesedésének gondolatához a következő tényeket érdemes tanulmányozni. Heller akadémiai levelező taggá választásának ajánlója volt Almási Miklós, az ELTE BTK esztétika tanszékének vezetője. Az MTA Filozófiai Bizottságának elnöke is Almási Miklós - ugyanitt alelnök Nyíri Tamás (Budapest) és Vajda Mihály (Debrecenből), a bizottság tagja Tamás Gáspár Miklós is. Az utóbbi ugyanakkor a Magyar Filozófiai Társaság alelnöke, ahol elnök volt Nyíri Tamás. Az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója Tamás Gáspár Miklós (tudományos fokozat nélkül). Tehát Tamás Gáspár Miklós minősítés nélkül is tagja volt az MTA Filozófiai Bizottságának, alelnöke a Filozófiai Társaságnak és igazgatója az MTA Filozófiai Intézetének (az 09990-es Almanach adatai). A Filozófiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke: Almási Miklós, tagjai Nyíri Tamás és Tamás Gáspár Miklós. Mintha lett volna egy olyan kör, amelyben a demokrácia jegyében - más-más társaságban - mindenki vezető szerephez jutott. Így került Heller Ágnes a nagy magyar tudósok sorába, abba az intézménybe, melynek egykor főtitkára volt Arany János is. Heller értekezései a következők: Csernisevszkij etikája - az értelmes önzés problémája, kandidátusi disszertáció 1995-ben, és 1968-ban védte meg doktori téziseit Az arisztoteleszi etika és az antik ethos címmel. Heller sikert könyvelhet el három politikai korszakban, azaz a Rákosi és Kádár időkben, valamint az utóbbi évtized még „nevenincs" korszakában, amikor a keresztény etikát felváltja a korrupció, és a hit, remény, szeretet helyébe lép a hatalomvágy, rontás, széthúzás. Talpon maradni a Kárpát-medence politikai viharaiban 1955-ben, 1968-ban és 1990 után figyelemre méltóbb, mint a dobogó legmagasabb fokán állni három olimpián. Az ötvenes-hatvanas években még a természettudományokban is meg volt kötve, hogy koronként milyen háttér kellett valakinek a gondolatai kifejtéséhez, főleg a filozófiában vagy esztétikában. Mintha a diktatúrák kigondolói termelnék ki a tudós elemzőiket is.

Merenghetünk arról is, hogy a filozófusnő akadémiai tagságát vajon Széchenyi javasolta volna-e (akár az alapító gondolat, akár az 1994-es törvény szellemében). Ahogyan az 1842-es akadémiai beszédében mondta: „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ilyen külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán, ki ... a vak hév által mégis felhőkbe emeltetik." Bárha tudná Széchenyi, hányan bitorolják nevét ahhoz az ösztöndíjhoz, melytől olykor a tudományos teljesítmények éppúgy távol esnek, mint az igaz hazafiságtól annak egyes hirdetői. Ismervén „Oh dicső hazafiság, mennyi aljas búvik tisztes palástod alá, s hány ocsmány szégyenfi, mert ajkán nemzeti szó peng, ékeskedik címeddel!"

A filozófusnő látogatásai a cívisvárosban

A bővített, a helyzet abszurditását leíró cím lehetne A (zsidó) filozófusnő látogatásai (az egykor színmagyar) cívisvárosban. Hogyan kerül napjaink érdemes filozófusa Debrecenbe? Talán véletlenül, mivel egyébként nincs kötődése sem a városhoz, sem ahhoz, ami ezt a vidéket naggyá tette. De talán az mégsem ok nélkül való, hogy éppen a rendszerváltáskor és 1999-ben vezetett ide az útja. 1989 után sokan hazalátogattak vagy véglegesen visszatértek Magyarországra. Többségüknek korábban szakmai munkája vált itthon akadályozottá vagy éppen lehetetlenné a politikai hatalom általi mellőzés vagy üldözés következtében. Heller Ágnes alapvetően más volt. Korábban évtizedeken át kegyeltje volt a rendszernek, később külföldön sem került hátrányos helyzetbe. A rendszerváltozáskor sikertörténete folytatódott, manapság él New Yorkban és Budapesten, az azóta szerzett akadémiai tagságához tisztes díjazás jár itthon is.

Magyarországra visszatértét kellő sajtópropaganda kísérte. Beállt abba a sorba, akiknek úgymond a változás hozta meg a boldogulást. Ekkor jutott el Debrecenbe is, ahol a valódi társadalmi átalakulás reményében a hallgatóság tágra nyílt szemmel fogadta. Heller bő filozófiai eszmefuttatással magyarázta, hogy szerinte miért nincs etikai alap a korábbi rendszer vezetőinek felelősségre vonására. Ez az okfejtés érdekes módon egybeesett azzal, amit a Magyar Tudományos Akadémia is képviselt, kimondva azt, hogy nem lesz „boszorkányüldözés", senki ellen nem foganatosítanak adminisztratív intézkedéseket. (Akkoriban deklarálta az Akadémia azt is, hogy független lesz a kormányzati és más apparátusoktól, és törekszik arra, hogy a meglévő intézményi rendszer ne rombolódjon szét. Az azóta eltelt időszak elemzése meghaladná ezen írás kereteit.) Szóban persze az Akadémia közgyűlése a radikális átalakulás mellett foglalt állást, miközben azzal fordult a Parlamenthez és a kormányhoz, hogy kapcsolja ki és ne engedje működni a politikai indulatokat és a történelmi átalakulást kis csoport- vagy egyéni érdekek pecsenyéjének sütögetésére kihasználni igyekvő törekvéseket...

Debrecenből nehéz megítélni, hogy a történelmi felelősségre vonás elhomályosításában Heller követte-e az Akadémiát vagy az intézmény hallgatott egy Heller-féle filozófiai körre, a lényegen nem változtat. Pártok, sajtó televízió 1990-ben büszkén hirdette, hogy nem lesz boszorkányüldözés. Az utóbbi fogalom reklámértékűen túl is lőtt a célon, de ezzel éppen azt leplezte, hogy elmaradt a tényszerű (bűn)feltárás és az azt követő számonkérés. Az elmúlt évtized bizonyította, hogy nem történt rendszerváltás, képmutató és megalkuvó volt, ilyen alapon köztörvényes bűnöket is lehetett jótékonyan fedezni. „A bűn az, minek nyomát is sikerül eltüntetnünk" - fogalmazta meg Pilinszky. Pusztába kiáltott szó maradt 1989-ben annak a megállapítása, hogy igenis voltak vezetők, akik olyan mértékben felelősek az ország politikai és gazdasági tönkretételéért, hogy felelősségük megállapítása elengedhetetlen. Az eltelt tíz év megerősítette, hogy a bűnök takargatása az ország további, korábban elképzelhetetlen arányú, minden rendbeli romlásához adott táptalajt. Idejét múlt az a kibúvó, hogy a politikai bűnök, bűnösök nem von hatók felelősségre. A hatalom birtokosai korában (1919-ben, '48 és '56 után) igencsak megtalálták a módját, még koholt vádak alapján történt ítélkezésre is. Heller Ágnes ma globális etikáról és filozófiáról nyilatkozik. Eközben nem illik megkérdezni, hogyan látja ma a tíz évvel ezelőtti véleményét. Mit gondol némely reformkommunista multisodásának erkölcsi alapjáról? Kutatnak-e tanítványai a horngyulai etika és újkori ethos témakörökben?

Legutóbbi debreceni látogatásának célja az volt, hogy az itt élőkben (híveivel?) megossza néhány gondolatát a cívisváros és a nagyvilág filozófiájának kapcsolatáról. Eközben persze azt is kimondhatta, hogy a 20. században már nem olyan jelentős a kálvinista kultúra. Megállapítása elgondolkoztató lehet, ha a másik oldalon tudósok, művészek próbálják hangoztatni, hogy miért fontos a nemzettudat és az önbecsülés. Amikor a kormányfő is szól a pozitív jövőkép formálásáról, akkor Hellertől mégis az hangzik el, hogy ma a filozófia térképén Debrecen jelentősége bizony nem azonos Párizséval. A filozófusnő mégis talál valamit méltatásra érdemesnek, ez pedig Vajda Mihálynak a cívisvárosbeli működése (megjegyzés utólag: jó hogy nem nevezte egyenesen hungarikumnak). Ő már 1990-ben konferenciát szervezett a visszamenőleges felelősségre vonás elkerüléséről és az antiszemitizmusról. Pedig Jókai már a múlt században tudósított arról, hogy a felekezeti féltékenység rég megszűnt Debrecenben. 2000 márciusában a (volt) Kossuth Lajos Tudományegyetemen a tolerancia jegyében habilitációs előadások hangzottak el „Hannah Arendt munkái a harmincas években" valamint „Hannah Arendt doktori disszertációja" címmel. Ugyanitt a jogelőd egyetemen még a marxista ateizmus volt rektori kutatási főtéma.

Heller nem a nemzeti kultúra helyét keresi a nagyvilágban, hanem annak a nemzetközi diskurzusnak a szószólója, amelyben nem szempont az, hogy a világ mely részéről indult ki. A filozófiában a nemzetközi érintkezés egyidejűségének a korszaka következik - magyarázza -, melyben teljesen mindegy, hogy éppen Sydneyben vagy Debrecenben vagyunk-e. A cívisek unokáinak más a véleménye erről, bár ritkán jutnak szóhoz. Ha Heller Ágnes jár errefelé, gondolatait sokezres példányban nyomtatják. Mert itt nincs ma egy Kölcsey, aki megkérdezné:

„És ti bölcsek, mit hozátok

Ami volna szép s jeles?

Mámor bírta koponyátok,

Plato s Aristoteles.

Bölcselkedő oktalanság,

Rendbe fűzött tudatlanság,

Kártyavár s légállítvány

Mindenféle tudomány."

Dr. Nagy Attila

orvos, közíró