Valóban, a mostani Varázsfuvola csak az igazán zeneértőknek szolgálhatott élvezetül, főleg ha behunyt szemmel nézték, ugyanis a zenei megfogalmazás nemcsak hibátlan, hanem világszínvonalúan magas volt. Nem is lehetett más, hiszen a sivár környezetben kizárólag az énekesekre volt bízva a darab sikerre vitele. Az előadás végén a vastaps is nekik szólt, akik e rideg (egyébként is szabadkőműves) térben nagyot alkottak, mintegy feledtetve a látványnak ellenére dolgozó rendezést. Néhány kiábrándító (a fentiek bizonyítására kijózanító) példa: az opera bevezetőjében az álmaival és egy kígyóval viaskodó Tamino ezúttal vaságyon forgolódik, alsónadrágban, akinek szépségében az Éj királynőjének udvarhölgyei ezúttal kurtizánokként gyönyörködnek. A herceg a kedveséről szóló képáriát egy mobiltelefonon érkező képhez énekli, majd Papageno és Papagena is ugyanazon a vaságyon találnak egymásra, később a három fiú futball-labdát passzolgatva vonul a bölcsesség templomába, ahol a főpap, Sarastro egyszerű öltönyben énekli áriáit. Polgár László orgánuma, erejében és melegségében megőrzött hangja, minden tudása és tapasztalata kellett ahhoz, hogy egy főpap hitelességével szolgáljon, akit egyébként e rendezés egyszerűen egy szabadkőműves páholy nagymesterévé fokozott le. Az Éj királynőjének szerepében Miklósa Erika is csak hangjának csengésével és biztonságával, nem utolsósorban alakjának szépségével tudott hódítani. Noha minden szereplő tudása legjavát adta, ki kell emelni a leginkább „rangon alul öltöztetett" három udvarhölgyet, akik máskor opera főszerepekben is tündökölnek, most is zenei csemegével szolgáltak. Az igazi meglepetés azonban Haja Zsolt Papagenoja volt, aki korábbi debreceni bemutatkozása óta sokat fejlődött, hangban és mozgásban is hiteles volt, és az egyetlen figura, amelyik talán a gyermekek számára is élvezhető maradt. Ugyanis az opera más rendezésben mindig is alkalmas volt a gyermekközönség érdeklődésének felkeltésére, amiről most le kell mondani. A jelen bemutató alkalmatlan pl. vendégszereplő beugrására, talán ezért van szükség a többnyire négyes szereposztásra. Ebben a rendezésben természetesen alkalmatlanoknak mutatkoznának a közelmúlt nagy tenorjai és szopránjai, életkoruk és megjelenésük alapján, bármennyire bírnák is hangilag a szerepeket. Maradandó élményként és érdemként kell azonban megemlíteni, hogy hosszú idő után ez volt az első opera, amit magyar nyelven adtak elő, mind a zenés, mind a prózai részekben jól érthető (énekesek számára általában nem könnyű) szép szövegmondással.
Elgondolható, milyen lehetett volna a szocialista korszak Varázsfuvolája. A bölcsesség főpapja - akár nevesítve is a „szeretett vezér" - énekelhetett volna a Csepeli Munkásotthon csarnokában, az Éj királynője és általában a sötétség erői pedig az osztályidegenek. A darab végén pedig természetesen győz a jó (az eszme, a szocializmus), és megsemmisül a burzsoá reakció. Ha a túlzó (ebben az értelemben szélsőséges) gondolat lehet rendezői érdem, akkor e sorok írója is szolgál javaslattal: legyen a bölcsesség temploma egy fedett uszoda, Sarastro főpap fürdőruhában, az Éj királynője a sötét alagsori vízfogatóból lép elő, Papageno, a madárember pedig fogdossa a tetőtér alá berepült galambokat...
A fenti gondolatok akár a tettenért kultúrpolitika címet is kaphatták volna. Ugyanis valahol döntés születik arról, hogy mikor, mit és hogyan kell bemutatni. A varázsfuvola remekmű, nem a választással van a baj, bár a téma szabadkőművessége vitathatatlan. Tehát a kultúrpolitika itt azt mondja meg, hogy mikor és hogyan kell bemutatni, bár a jelen előadásból többnyire épp a látható jelképek hiányoztak. Mintegy ellenpélda Verdi Aidájának legutóbbi debreceni bemutatója, ahol az előadás végén összeálló színpadképen nemcsak egy (a darabhoz természetesen illő) piramis formázódott, de annak csúcsában megjelent a mindentlátó szem, melynek fénye lámpásként tűzött a nézők szemébe. Mindezek példák a rejtőzködő szabadkőművességre, ami eltűnik onnan, ahova illene, és megjelenik, belopakodik oda, ahova nem kellene. Ugyanez a kultúrpolitika tette lehetővé Sári József Napfogyatkozásának operaházi bemutatóját, Schindler, háború, holokauszt ürügyén...