Hírlevél

Üzenet ID 4
Tárgy Kósa-per: politikai és zsidó háttér
Beírva
Módosult
Sablon msgtemplate_Sample
Üzenet (szöveg)
Üzenet (HTML) Egy hete küldtem értesítést és meghívót az alábbi eseményről, melyben valamennyi média (értsd bal- és jobboldali) nyilvánosságát kértem: „A Debreceni Városi Bíróság becsületsértés vétsége miatt eljárást kezdeményezett ellenem. A feljelentő Kósa Lajos, magánvádló, Debrecen város polgármestere. A vád alapja közírói, közéleti tevékenységem néhány kiragadott részlete." Mivel a fenti eseményről érdemi tudósítás nem volt, a hírforrások nem képviseltették magukat, amint ez Kósa Lajos érintettsége alapján várható lett volna, így a szemtanú hitelességével tartozom olvasóimnak az alábbi tudósítással.

Mindössze néhány percig ülhettem csak a vádlottak padján, mivel a magánvádló, Kósa polgármester nem jelent meg. Távolmaradását nem igazolta, ügyvédje sem tudott róla, a dosszié becsukódott. A bírónő megállapította, hogy ez esetben nincs mérlegelési lehetősége sem, a magánvádló jelenléte a tárgyaláson kötelező és az ügyet lezártnak nyilváníthatja.

Az előzmények és az utóhang leírása azonban tanulságos. Két évtizedes közírói tevékenységem dokumentumai (könyvei) nyilvánosak, igazmondásukkal eddig megállták helyüket. Ennek hatásfokát kívántam fokozni azzal, hogy az írástudatlanokhoz, Debrecen város becsapottjaihoz gondolataimat személyesen és képi illusztrációkkal köztérre viszem. Így történt, hogy 2007. októbere óta számos alkalommal, rendőrségi engedéllyel, óriásposzterekkel jelentem meg Debrecen főterén. A rendőrségi kérvényen szereplő indoklás szerint célom: „tiltakozás a 2-es villamos tervezett nyomvonala ellen, tiltakozás a természetet és az épített környezetet károsító nagyberuházások és az ezt kiszolgáló politika ellen." A jelenleg is időszerű indíték: Debrecenben addig kell megakadályozni a tervezett 2-es villamos megvalósítását, amíg a terveken változtatni lehet, feltárni a korrupciógyanúban a pesti 4-es metró méltatlan párjaként elhíresült beruházást. A helyi közélet visszásságai a milliárdos debreceni MODEM immár harmadik nyilvános pornográf kiállítás ürügyén csúcsosodtak ki. Ebben a sorban egymás után került bemutatásra az orosz „Meztelen igazság", majd a „Kis magyar pornográfia" és a jelenleg is látható „Messiások" kiállítás, ami megtévesztően bibliai indíttatású, de a botrányos Nitsch-féle szado-mazohista, tetemvérfürdős pornográfiában végződik. Debrecen városa, értelmiségének egy része, egyházi és polgármesteri vezetése azonban folyamatosan áldását adta a jelenségre, ami részemről érthetően jogos kritikát váltott ki. Kritikám tárgya nem Kósa Lajos erkölcse, hanem az a közízlést romboló kultúrpolitika, amelyben milliárdok úsznak el - aljas, alattomos erkölcsrombolásra.

Kósa Lajos a fenti tényekről soha nem kezdeményezett párbeszédet, sőt a per indításakor sem a leírtak voltak az indítékok, hanem a személyes érintettség, így folyamodott a magánvádhoz. Az ügy időközben megjárta a helyi ügyészséget is azzal a céllal, hogy lehet-e a köztéri demonstráció miatt közvádi eljárást kezdeményezni - de nem lehetett. A képi bizonyítékokat és az ügy szabálytalanságait, vélhető elfogultságot feltáró ügyvédi beadványt a végzés kézhezvétele után fogom nyilvánosságra hozni.

Bár a helyi újság nem képviseltette magát a kitűzött, de Kósa távolmaradása miatt meghiúsult tárgyaláson, a másnapi számában így számolt be róla: Kósa-fénykép mellett cím „Kósa nem áll el a pertől." A polgármesteri hivatal tanácsnokának nyilatkozata szerint a polgármester nem tudta, hogy személyes jelenléte nélkülözhetetlen az eljáráshoz, de semmiképp nem kíván elállni az ügy folytatásától.

Nemrég a helyi zsidó hitközség vezetője tett ellenem ügyészi feljelentést egyik könyvem címlapja okán, melyen Herzl Tivadar képe látható hatágú csillag előtt, amit önmagában antiszemitizmusnak vélt. Az ügyészség ezt nem tartotta megalapozottnak, nem lett belőle ügy. A fenti, Kósa-féle tárgyalás ugyancsak Weisz Györgyöt izgatta fel, amikor a bírósági folyosón sűrű mobiltelefonálás mellett sétált fel-alá. A távollévő Kósa a tények ismeretében mintegy távirányítással próbálta volna véghezvinni a pert? Weisz lett volna a másik távirányító? Az a Weisz, aki tehetségtelen banki alkalmazott, majd a kórház bukott gazdasági igazgatója, akinek keze jelenleg a Barankovics műhely fedőnév alatt Semjén Zsolton át a Kereszténydemokrata Pártig és a magyar Parlamentig ér?

Utóirat: a tárgyalás napján feltörték az internetes levelezőrendszerem kódját, ezt és a levelezőlistámat használni nem tudom, a beérkező levelekre válaszolni nem tudok. Az internetes bűnöző a nevemben külföldről pénzt kéreget. E hamis levelek stílusából bárki felismerheti, hogy a yahoo-s címről érkező levelek feladója nem én vagyok.

 

Dr. Nagy Attila
orvos közíró