Üdvözlöm a kedves olvasót! Dr. Nagy Attila vagyok - orvos, közíró, helytörténeti kutató, régi és új képeslapok-, várostörténeti könyvek és europolitikai írások kiadója. 1949. november 12-én születtem Debrecenben. Általános és középiskolai tanulmányaimat Szolnokon végeztem, ahol a Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem 1968-ban. A Debreceni Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán 1974-ben szereztem diplomát. Később szakvizsgát tettem pathológiából és urológiából, majd az orvostudomány kandidátusa fokozatot (mai PhD) szereztem meg. Jelenleg Debrecenben dolgozom a Vasútegészségügyi Kht. (volt MÁV Rendelő) urológiai szakrendelését vezetem. Feleségem, Dr. Demény Borbála, radiológus, négy felnőtt gyermekünk és három unokánk van.

Részletes önéletrajzom


14-03-18
Rovat: Debrecen

"Nem loptam én életemben..."

Az ismert dal kezdetét én idéztem, de a folytatását átírtam, mert az aktuális szöveg nem másról szól, mint Debrecen város polgármesteréről.

Üdvözlöm, Dr. Nagy Attila, debreceni orvos vagyok. Az urológus szakmám mellett két évtizede közelebbről figyelem Debrecen város fejlesztését és annak visszásságait. Számos könyvet írtam e témában, amelyek könnyen trilógiákba sorolhatók.

2014. április 6-án országgyűlési képviselőválasztás lesz, ahol a debreceni 2. körzet egyéni képviselőjelöltje vagyok. Célom, hogy felhívjam a figyelmet a közpénzek elherdálására és a megalomániás beruházásokra. Bízom benne, hogy ha rám szavaznak, a józan elgondolásaimnak a közeljövőben érvényt tudok szerezni Debrecen város érdekében.

2000-ben fórumot szerveztem a főtéri átépítések előtt. Számos civil véleményt gyűjtöttem össze, hogyan lehetne egy szebb, jobb, élhetőbb teret kialakítani. Ennek ellenére olyan terv született, ami máig hatóan megbéklyózta a város közlekedését. Véleményem minden azóta történt építkezésről: kis odafigyeléssel, főleg civil javaslatok figyelembe vételével kevesebb pénzből sokkal jobbat is lehetett volna csinálni.

Azután következett a Kölcsey Központ. Kultúrközpontnak nevezték, pedig egy 3 részes üzleti vállalkozás. A MODEM nem egy kultúrmúzeum, látogatottsága nulla, kiállításainak többsége csapnivaló. A hangversenyterem újdonsága ellenére sem ér fel a Bartók teremmel. A szálloda pedig: sokcsillagos luxus hotel, az egykori Kölcsey ház szomszédságában, ehhez nem kell további magyarázat.

A minőségről: a főtéri kövezet a legsilányabb anyagból (így maradhat több saját zsebre), amitől máshol hangos a média. A Kölcsey fala kívülről hamarosan a régi Kölcsey sorsára jut.

A város közlekedése tönkretéve, a 2-es villamos minden reklám ellenére nem oldja meg a közlekedési gondokat. Erről nem lehet másképp, csak nevetségesen írni.
Debrecen a látványberuházások városa, a közvélemény teljes kizárásával. Ennek hangot kell adni, és nem utólag. Részemről mindig időben történt. A látványberuházások mögött természetesen súlyos anyagi érdekek húzódnak, amit én leírtam csak az a rész "ahol kilóg a lóláb".

És ezek  után következik a stadion, amiről mostanában nem is szóltam, korábban annál többet. Mi a gond vele? A helyszín, a Nagyerdő túlterhelése, a parkolási gondok megoldatlansága. A stadion mérete: 20000 fős, Debrecennek nagy, komoly külföldi mérkőzésekre pedig még így is kicsi. Mindezeket persze időben, részletesen leírtam, képekkel dokumentáltam.

Ne higgyen a médiareklámoknak! Ma csak az hangzik el "megépítettük a 2-es villamost!". Eközben a 2012-es tervezett átadást a táblákon át kellett festeni 2014-re! Amit fél év alatt lehetett volna megépíteni, arra 2 évet terveztek, és 4 év alatt lett kész! Hogyan? Meg kell nézni, és azok véleményét kérni, akik használni akarják. Csak azoknak tetszik, akik az első napokban unokáikat sétakocsikáztatták rajta. Erre jó, de ehhez túl drága.

Az alábbi 32 oldalas füzetecskében összefoglalom ezeket a problémákat.

 

Érdekes volt? Tovább a hírekhez vagy tekintse meg Dr. Nagy Attila eddig megjelent könyveit!

14-03-18
Rovat: Belföld

Ausztria nem nemzet, csak uralkodás – mondta egykor Kossuth Lajos. Az  Amerikai Egyesült Államok sem nemzet, annak ellenére sem, hogy 2001. szeptember 11-ét, az USA „nemzetté válásának”, az egység megmutatásának napjának nevezte Bush elnök. „Amerika” azonban nem nemzet, amit csak a magyar nyelv értői érezhetnek, azaz nem nemzés útján keletkezett, lakói nem egyetlen család fiai, az ország népek olvasztótégelye. Az egység hirdetése álságos, a sokmilliós lakosság azonban tömegmédia által jól manipulálható. USA nemzetiszín zászlóerdő és nemzetiszín ruhába öltözött bohóc szolgálja a választások előtti agitációt. USA zászlók felmutatása, nemzetiszín arcfestés, de még lovak szőrének csillagos-sávos nyírása is ugyanezt erősíti. Aki tudja, hogy a nevezetes szeptember 11-e világmédia híradásai hamisak, megérti azt is, hogy az erről szóló dokumentumok nemzeti színbe öltöztetése is csak hazugság lehet.

14-01-21
Rovat: Belföld

Dr. Nagy Attila diavetítéses előadása Iránról, 2. rész

2014. január 27-én (hétfőn) 17 órakor a Malompark bevásárlóközpontban, a kis piac fölött, a Postával szemben.

14-01-20
Rovat: Belföld
Debrecentől Európáig címmel nyílik kiállítás


Dr. Nagy Attila és Bencze Tamás régi képeslapjaiból

Helyszín: Debrecen, Malompark bevásárlóközpont főépület, Füredi út,  I. emelet

Időpont: 2014. január 9. (csütörtök)  17 óra


(Megtekinthető: február 2-ig)

Tárlatvezetések: jan 10-én 17 óra, 11-én 11 óra, 17-én 17 óra, 18-án 11 óra és jan. 31-én 17 órakor.

13-02-16
Rovat: Belföld
Február 16-án sokezres tömeg kísérte utolsó útjára Budapesten a Kerepesi (ma Fiumei úti) temetőben id. Hegedűs Loránt püspököt. Ravatala körül a gyászolók hármas köre állt, úgymint szűkebb családja, majd a magyar reformátusok nagyobb karéja. Legteljesebb egységben pedig az a magyar nemzet, melynek körében határon innen és túl, lelkészek, tudósok és polgárok teljességének Hegedűs püspök a hit, szeretet, tudomány és művészet igéit hirdette hat dolgos évtizeden át. Nem volt jelen ill. nem beszélt a temetésen a hivatalos főváros, a hivatalos Magyarország és a mai „Európa” sem, s ez így volt jól. Pedig Püspök úr személyében vesztes volt és személyének adósa maradt egy szellemi Európa, a szűkített körben születésének Hajdúsága és tevékenységének színtere, Budapest is.
12-12-16
Rovat: Politika

Illőnek tartom, hogy némi hallgatás utáni megszólalásomat magyarázattal kezdjem, mindjárt kettős okkal. A hallgatásban – többek feltételezése ellenére - nem volt semmi kényszer, csak nem láttam értelmét, hogy a háttérből gondosan irányított eseményekről, sokszor lerágott csontról magam is szóljak. A mostani írás pedig azért született, mert az utóbbi hetek-hónapok közéleti provokatív eseményein túl olyan tényeket találtam, ami mindenképp közérdekű és újszerű megvilágításba helyezheti azokat a kérdéseket, melyek igenis foglalkoztatják a gondolkodókat.

12-09-25
Rovat: Debrecen

Debrecenben ma nincs „forradalmi” helyzet, a város elnémított, elbutított, kirabolt és múltjából kiforgatott. Mégis „helyzet”-ben van, nemcsak pártfekvése szerint, hanem olyanban, ami az ország megértésének is kulcsa lehet. Időnként megjelenik ellenvélemény is, például az interneten: „Miért kellene feltételeznünk, hogy a felelőtlennek látszó intézkedések, törekvések csak Debrecenre jellemzők? Az ország szisztematikus leépítése, lerombolása töretlenül folytatódik…” Igen, Debrecen sem külön a mondás szerinti Deákné vásznánál, itt is kultúragyalázás van pároskolbász-fesztivál formájában az egyetem főépülete előtt, a természetvédelmi területű Nagyerdőben, ahogy lecsófesztiválok zajlanak a történelmi Székesfehérvárott, de ugyanazok az áruházláncok pöffeszkednek a Lajta vidékétől – Debrecenen át - Brassóig, és távolabbról nézve ugyanaz az érdek érvényesül a tengerentúltól Közel-Keletig. Ebben a történelmi környezetben (az egyik politikai oldal szócsövének megfelelően) Debrecen a „bezzeg város”, ahol mindig minden sikerül, a város pedig épül-szépül. A városlakók azonban tudnak valami mást is, amikor az újsütetű villamos-építési reklámokra festékszóróval ráírják a bűvös 20 %-ot, gyanítván és tudván, hogy a milliárdos beruházásokból a városvezetőnek akár ennyi is zsebébe vándorol. Meddig még? Amíg neki tejel, azaz megépül a Luca székeként készülő 20 milliárdos villamosvonal és legalábbis megérkezik a 12,5 milliárdos állami támogatás a stadionra, mert annak megépülésére éppúgy nincs garancia, ahogy a villamosra sem.

12-06-07
Rovat: Debrecen

(Új helyszín: a FÓRUM előtt a Csapó utcán)

Dedikálások és bemutatók

 

Június 7-én (csütörtök) 15 órakor a Bihar Antikvárium sátránál:

Dr. Nagy Attila: Múltidéző képeslapok új (VII) sorozatának bemutatója:

100 éves a debreceni villamos

Az UROPATH Kiadó bemutatja: Horváth József: Szabadkai és palicsi képes levelezőlapok története című könyvét

*******************

Június 9-én (szombat) 15 órakor a Bihar Antikvárium sátránál:

Dr. Nagy Attila: A szabadkőműves Debreceni Egyetem 100 éve című könyvének bemutatója

**********

Június 10-én (vasárnap) 15 órakor a Bihar Antikvárium sátránál:

Dr. Nagy Attila: Múltidéző képeslapok új (VIII-IX) sorozatának bemutatója:

100 éves a Debreceni Egyetem és 100 éves debreceni középületek

12-05-15
Rovat: Politika
Napjainkban közhelyként lehet (szabad, kell) beszélnünk egy letűntnek hitt korszak, a szocializmus történelemhamisításáról. Ennek mértékét meghaladja az az agymosás, amit a túlfejlett technikával a fiatalok megbabonázására, de minden korosztály mételyezésére szolgáló multimédia tesz a világ népességével. Az információs társadalom legnagyobb ellentmondása maga az információ hiány, azaz a hírek dzsungelében épp a valós történésekről nem esik, nem eshet szó. Ennek gyökerei és legújabbkori fejlődése érhető tetten a Zsidó élettér, zsidó hazugságok című, 2005-ben megjelent könyvben. Az alábbi részlet csak bevezető ahhoz, melynek ismerete elengedhetetlen a most zajlott köztársasági elnökváltás hátteréhez.
12-04-20
Rovat: Debrecen
MEGHÍVJUK
Felújított   "Városvédő délutánok" elnevezésű családias alkalmaink következő rendezvényére.
Dr. Nagy Attila
tagunk tart vetítettképes előadást
"PÉCS ÉS DEBRECEN
Hol van az Euro-kultúra?!"
címmel
2012. Szelek havának (április) 23. napján, hétfőn,
17 óra 30 perctől.
Helyszín az egyesület irodája, Ifjúság u. 7. II. 1. (9-es kapucsengő)
Gyülekezés, teázás 17 órától.
Várjuk szeretettel!
Kérjük, hogy részvételi szándékát szíveskedjen a lenti címre vasárnap estig visszajelezni!

Villámlevél: varosvedo.karacsonyi@upcmail.hu

1. oldal ennyiből: 8 > >>